Vissza a főoldalra

Nyílt Síverseny 2015 - Eredmények

Dátum
2015.02.09. | Írta: Dr. Kékesi Tamás, Kutas Dávid | Szerkesztette: Kutas Dávid


Bánkúton 2015 február 7-én ideális körülmények között rendezte meg a Síklub és a Megyei Sí Szövetség a nagy havazás után alig néhány nappal meghirdetett nyílt gyerekversenyt.




Megfelelően vastag és erős hóréteg, napsütés és néhány fokkal a fagypont alatti hőmérséklet kombinációjánál többet csak a rendezők reméltek, a résztvevők szélesebb köre tekintetében.

A szombati nyílt alpesí síversenyen készült fotó amint éppen egy versenyző nagy tempóban kanyarodik, háttérben pedig a 4-es pálya alsó szakasza és a klub épülete:


Fotó: Kutas Dávid

A sísportban szabványos korcsoportokban összevonásokra is szükség volt a versenyszellem biztosítására. A viszonylag kis létszámot magyarázza a tény, hogy Bánkúton, a természetes hóhoz igazodva lehet csak tervezni eseményeket, és most éppen a szlovákiai Donovaly-ban megrendezett legtömegesebb magyar gyerekversennyel esett egybe ez a kiváló hazai alkalom. Akik azonban most Bánkutat választották, nem csalódhattak, hiszen a gyerek számára színvonalas pályán, technikai fennakadásoktól mentesen mérhették össze a legifjabb reménységek a tudásukat. Sőt, a versenyfutamon túl további mért menetekkel is igyekeztek a rendezők a a fejlődést motiválni. A hóra kiéhezett gyerekek a verseny után szabod folytathatták a sítudásuk fejlesztését a résztvevők számára biztosított kedvező feltételek mellett.

A versenyzők számára a Klub házának közösségi szobája, és a változatos kínálattal rendelkező étterem nyújtott pihenési lehetőséget a versenyt megelőzően és a verseny után egyaránt. Köszönjük mindenkinek a versenyen való részvételt.

A verseny eredményjegyzéke itt elérhető:
• Nyílt Síverseny - 2015 - Eredmények

megosztás: